A Motor Road Tech csapatának egy olyan hely létrehozása volt a cél, ahol a motorosok fejleszthetik a már meglévő képességeiket, ezáltal biztonságosabban közlekedjenek a mindennapokban.
Ezek alapján jó helyen jársz, ha az alábbi lehetőségek érdekelnek:
Bartmann Roland vagyok, gépjármű szakoktató A, B és C kategóriás jogosítványok esetében, valamint a Motor Road Tech csapatának az egyik vezetéstechnikai instruktora. Az elmúlt évek során foglalkoztam veszélyes áruk szállításával, rövid ideig dolgoztam a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársaként, valamint 7 évig nagyköveti sofőr is voltam. Gépjármű szakoktatással 2018 óta foglalkozom, ugyanis mindig rengeteg kérdést kaptam azzal kapcsolatban, hogy bizonyos technikákat, trükköket mégis hogyan csinálok, a kérdések megválaszolása és az adott képesség átadása pedig egyre több időt vett igénybe, így az egész inkább tanítássá alakult.
Az motorozás és az oktatás a mindennapjaim szerves részét képezik; meggyőződésem, hogy kellő kitartással, akarattal, jó kedvvel és egy kis lazasággal mindenkit meg lehet tanítani motorozni. Az oktatás lényege számomra, hogy éreztessük a nálunk tanulóval, hogy amit én meg tudok csinálni, azt a megfelelő gyakorlást követően Ő is meg fogja tudni csinálni.
Jelentkezés időpontra
Cím
1239 Budapest, Nagykőrösi út 353.
Telefon
+36 30 500-9606
+36 70 432-3327
E-mail cím
motorroadtech gmail.com